loginet_shop.general-error

Védőháló Budapest 2018

Egy rendezvény a munkavédelem jegyében. Program Neked és az egész családnak!

Biztonságos és egészséges környezet otthon és a munkahelyen

A 2018 április 19-től 22-ig megrendezésre kerülő 4 napos rendezvény célja, hogy új megközelítéssel gyűjtse össze egy időben és helyen a vállalkozások és a nagyközönség számára a munkahelyi és otthoni biztonságunk, egészségünk, valamint környezetünk megóvásának témáit, eszközeit, módszereit és szolgáltatásait, amelyek védőhálóként képesek óvni mindennapi életünket most és a jövőben.

Helyszín:

Magyar Vasúttörténeti Park

Időpont:

2018 április 19-22. 

 

"Egyedi és hiánypótló rendezvénynek tartom a Védőháló 2018 kiállítást, hiszen a biztonság és egészség témakörein belül látni-, kipróbálni valókban gazdag, emberközeli, a szakmai közönség és a családok számára is érdekes programról van szó."

 

Egy rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium ajánlásával: 

"Életminőségünket alapvetően munkánk eredményessége határozza meg, ezért életünk legjelentősebb hányadát munkával töltjük, ráadásul az átlagosnál nagyobb veszélyeknek kitéve. A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések elkerüléséhez, munkavégző képességünk megőrzéséhez és egészséges életéveink számának növeléséhez a kulcs a munkakörülmények fejlesztésében rejlik. Egyéni érdekünk mellett az egész társadalom versenyképességének javítását szolgálja mindaz, amit a munkavédelem ügyéért teszünk. A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának munkája e védőháló erősítését szolgálja, ezért csatlakoztunk szakmai partnerként a négynapos rendezvényhez" – Nesztinger Péter főosztályvezető, NGM Munkavédelmi Főosztály

 

Témacsoportok:

► Munkavédelem, munkakörnyezet
► Környezetvédelem, környezeti károk, hatások elleni védelem
► Otthonunk biztonsága
► Mindennapjaink biztonsága
► Egészségvédelem, jó közérzet
► További információt a vedohalobudapest.hu oldalon talál.

 

Gazdag Kísérőprogamok:

 

2018. április 19. csütörtök, szakmai nap 

10.10 Kiállítás megnyitó (a kiállítás fő támogatójának, szakmai partnereinek részvételével)

10.30 – 12.00 Újratervezés – alternatívák a munkavédelemben – A Promees Kft. szakmai konferenciája, 1. rész 

12.00 – 12.30 Randevú a Keletinél – zenés munkaruha, védőruha divatshow
 
12.30 – 14.30 Újratervezés – alternatívák a munkavédelemben – A Promees Kft. szakmai konferenciája, 2. rész 

14.30 – 15.00 Randevú a Keletinél – zenés munkaruha, védőruha divatshow 

15.30 – 15.50 Mentőkutyák bemutatója 
 
16.00 – 16.30 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

18.00 Kiállítás zárása



2018. április 20. péntek, szakmai nap 
  
10.10 Kiállítás napi programjának ismertetése
  
10.30 – 14.00 Antisztatikus test és termékvédelem – az U4 Reklámiroda által szervezett szakmai konferencia
  
14.00 -14.30 Randevú a Keletinél – zenés munkaruha, védőruha divatshow
  
14.30 – 15.00 Mentőkutyák bemutatója
   
16.00 – 16.30 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
  
18.00 Kiállítás zárása
   
 
2018. április 21. szombat, szakmai nap
 
10.10 – 10.15 Megnyitó, a napi program ismertetése
 
10.15 – 11.15 Szakmai program (szervezés alatt)
 
11.30 – 12.00 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
 
14.00 - 14.10 Napi közönségprogramok ismertetése
 
14.15 – 14.45 Mentőkutyák bemutatója
 
15.15 - 16.00 Kontor Tamás előadóművész, zeneszerző műsora
 
16.00 - 16.30 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
 
16.30 -            RANDOM zenekar élő koncert 

 

2018. április 22. vasárnap, családi nap
 
10.00-10.00 Köszöntő, a napi program ismertetése
 
11.00 – 11.30 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
 
12.00 - 12.10 Napi programok ismertetése
 
12.30 - 13.00 Tűzmegelőzés otthon (interaktív előadás, bemutató a lakástüzek megelőzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szervezésében)
  
13.15 – 14.00 Madaras Zsolt Attila zenés programja gyermekeknek
  
14.30 – 15.00 Tűzoltós bábelőadás, játékok, vetélkedők a Szomjoltóság parancsnokával
 
15.00 - 16.00 Tűzoltók bemutatója, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
  
18.00 – A kiállítás zárása
 

 


Aki tavaly októberben elutazott az A+A szakvásárra Düsseldorfba, egy növekvőben lévő ágazat, a munkavédelem és a munkabiztonság világának fejlődését követhette nyomon. Mindenekelőtt az egyéni védőfelszerelések piaca bővül lendületesen: volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik. 2018-ban ezért Magyarországon is egy új szakmai és nagyközönség eseményt kívánnak a témának szentelni „Védőháló” címmel április 19-22. között, a munka világa mellett az otthoni környezet biztonságát is bevonva a tematikába.
A védőfelszerelések fentebb említett 18 milliárd eurósra becsült piacából 38 százalékkal részesedik jelenleg az Európai Unió (5,8 milliárd euróval) és ezen belül csak Németország 1,8 milliárd eurós piacot jelent. A szakértők vélekedése szerint ráadásul ez a piac további bővülés előtt áll.  

  
 

Munkavédelem, munkahelyi biztonság, munkaerő megőrzés 
A munka világa persze sok tekintetben megváltozott mára. A foglalkoztatottakkal szemben egyre összetettebbek a követelmények, melyek teljesítése rendkívüli rugalmasságot és mobilitást igényel.
A munkaerő megőrzésére szolgáló valamennyi intézkedés ugyanolyan fontos, mint a munkavédelem és a munkahelyi biztonság: ezek az intézkedések együttesen járulnak hozzá a magasabb életminőséghez azzal, hogy óvják az embert a munkahelyi egészségügyi és biztonsági kockázatoktól, egyúttal pedig növelik a termelékenységet és ezzel a vállalatok versenyképességét is.

 

Családi nap:

 

Akik csak a családi napon vennének részt április 22-én, a Vasúttörténeti Park aktuális jegyárának megfizetésével a Park és a Védőháló Budapest 2018 rendezvényeinek egyidejű látogatására válnak jogosulttá.

 

 

► Bemutatásra kerül a muzeális Mercedes 408-as tűzoltó autó
► Pompi a tűzoltó manó bábelőadás / naponta 3x adják elő )
► Tömlőgurító verseny
► Kézműves programok
► Utazás tündérországban Madaras Zsolt műsora
► Arcfestés, lufihajtogató bohoc
► És még sok érdekes program várja a látogatókat

 

A rendezvény ideje alatt a Magic Tools Kft.-t az a megtiszteltetés érte, hogy kiemelt kiállító ként vehet részt az eseményen. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a standunknál ahol a legnagyobb külföldi gyártók idei, munkavédelmi újdonságait fogjuk bemutatni. A Portwest Ltd. platina szintű importőreiként büszkék vagyunk a két cég 10 éves együttműködésére, így számunkra a rendezvény ennek a jegyében fog telni. 

 

A Magic Tools Kft. szeretettel meghívja Önt a Védőháló Budapest rendezvényre, mely egy egyszerű regisztrációt követően teljesen ingyenes!